BUKOVSZKY LÁSZLÓ: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója

8.00

Cikkszám: EGYEB-2016-02 Kategória:

Leírás

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója

A budapesti Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet együttműködésének eredményeként megszületett kötet célja, hogy a kutatás mai állása szerint a lehető legteljesebb módon bemutassa a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetségnek mint földalatti szervezetnek a szlovákiai magyar közösség érdekében kifejtett jogvédő tevékenységét, leírja a köré szerveződött értelmiségiek kiállását, az 1949-es koncepciós per előzményeit, a vizsgálat lefolyását és magát a megtorlást. Nem titkolt célja e kötetnek az sem, hogy „a hallgatás évei” leghangosabb csoportjának dokumentálásán keresztül belevésődjön a köztudatba, hogy 1945 és 1948 között igenis létezett széles körű, szervezett ellenállás a csehszlovák kormány sovén politikája ellen. Hasonló fontossággal bír annak a dokumentálása, hogy a Csmadnész és a Bokor-féle csoport ellen folytatott állambiztonsági vizsgálat során a két állam – Csehszlovákia és Magyarország – politikai rendőrsége szorosan együttműködött, megelőzve ezzel az 1949. április 16-án aláírt csehszlovák-magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést.

Slovenská recepcia Demokratickej ľudovej aliancie Maďarov na Slovensku a procesu Mindszentyho

Cieľom knihy, ktorá je výsledkom spolupráce medzi budapeštianskou Komisiou národnej pamäti a šamorínskym Fórum inštitútom pre výskum menšín je, aby na základe dnešných výskumných poznatkov predstavila v čo najkomplexnejším spôsobom Demokratickú ľudovú alianciu Maďarov na Slovensku ako nelegálnej organizácie, ktorá pracovala v prospech práv maďarskej pospolitosti na Slovensku, poukázala na činnosť intelektuálov, ktorých zoskupovala, odhalila koncepčný proces s nimi r. 1949, čo mu predchádzalo, aký mal priebeh a samotné represálie. Vysloveným cieľom je aj to, aby sa dokumentáciou najhlasnejšej organizácie v rokoch mlčania zapísalo do povedomia, že v rokoch 1945 až 1948 predsa len existoval organizovaný odpor voči šovinistickej politike vtedajšieho Československa. Podobne dôležitá je aj dokumentácia toho, že v procese proti Demokratickej ľudovej aliancie Maďarov na Slovensku a tzv. Bokorovej skupine politické polície a štátne bezpečnosti Československa a Maďarska úzko spolupracovali, prebehnúc týmto československo-maďarskú zmluvu o priateľstve, spolupráce a vzájomnej pomoci z 16. apríla 1949.

 

Budapest–Somorja, Nemzeti Emlékezet Bizottsága–Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2016, 303 p.

ISBN 978-615-5656-00-2

 

TARTALOM – OBSAH

Bevezető

Tiltakozási, ellenállási formák a felvidéki magyarság körében

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség
Előzmények
A kisebbségi érdekvédelem kezdetei
A népi szövetség mint a felvidéki magyarság egyedüli szervezete
A népi szövetség szervezettségének jelei
A népi szövetség titkos hálózata
A népi szövetség sajtója
A kisebbségi jogsérelmek dokumentálása, megoldási javaslatok
A népi szövetség önmeghatározása és magyarországi kapcsolatrendszere
A népi szövetség kapcsolata Mintszenty József esztergomi érsekkel
Varró István és Krausz Zoltán „diplomáciai” küldetése

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség bukása
A jég hátán táncolva
A közös ellenség – az ÁVH és az ŠtB együttműködése és a népi szövetség
Országos hajtóvadászat indul

Az első szlovákiai magyar koncepciós per
A per és az ítélet
Megtorlás, büntetés

Utószó helyett

Forrásgyűjtemény

Levéltári források és szakirodalom

Képek forrása

Személynévmutató

Földrajzinév-mutató

Summary

Zhrnutie

 

A kötet digitalizált verziója az intézetünk által működtetett Szlovákiai Magyar Adatbank oldalán érhető el / Digitalizovaná forma titulu je dostupná v našej databáze tu: https://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-konyvek/

További információk

Tömeg 0.63000000 kg
Brand

A publikáció típusa

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„BUKOVSZKY LÁSZLÓ: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük