NOVÁK VERONIKA (ed.): Migráció
4.98€
Elfogyott
Leírás
Migráció
A vágsellyei Pázmány Péter Tudományos Társaság, a galántai Fórum Kisebbségkutató Intézet, a Vágsellyei Állami Járási Levéltár, valamint a pozsonyi Közéleti Kérdések Intézete 2000. szeptember 8-án rendezte meg a Migráció a Kisalföldön című konferenciát Vágsellyén. A konferencián elhangzott előadások foglalkoztak a középkori német betelepüléssel, a törökök elől menekülő horvát bevándorlókkal, a cseh országrészekből elsősorban vallási okokból kivándorolt habánokkal, a romák betelepülésével és a részükre kiadott oklevelekkel és kiváltságlevelekkel, a zsidók letelepedésével, a Diószeg környékére irányuló 18. századi német betelepüléssel, az amerikai kivándorlással, az első földreformmal járó népmozgásokkal, a régióból Krassó megyébe települőkkel, a II. világháború utáni magyar-szlovák lakosságcserével, valamint Nyíregyháza betelepítésével és a Magyar Királyi Kamara szerepével a 18. századi telepítésekben. A konferencia csak a téma egy részét tudta felölelni, hiszen egy-egy régió változásai sok-sok újat rejtenek még magukban. A téma minden bizonnyal további kutatásokra ösztönözheti az érdeklődőket.
Migrácia
Vedecký spolok Pétera Pázmánya so sídlom v Šali, galantský Fórum inštitút pre výskum menšín, Štátny okresný archív v Šali a bratislavský Inštitút pre verejné otázky usporiadali 8. septembra 2000 v Šali konferenciu „Migrácia na Podunajskej nížine“. Prednášky z tejto konferencie sa zaoberali nemeckými usídlencami v stredoveku; chorvátskymi imigrantmi utekajúcimi pred Turkami; Habánmi, prichádzajúcimi najmä z religióznych dôvodov z oblasti Čiech; rómskymi usadlíkmi a pre nich vydanými listinami a dekrétmi o ich privilégiách; nemeckými usadlíkmi v okolí Sládkovičova v 18. storočí; vysťahovaním do Ameriky; pohybmi národov po prevej pozemkovej reforme; odídencami z regiónu do Krašovskej župy; výmenou obyvateľstva medzi Maďarskom a Československom po 2. svetovej vojne a napokon osídlením Nyíregyházy a úlohou, ktorú zohrávala Maďarská kráľovská komora v osídľovaní v 18. storočí. Konferencia sa zamerala len na časť danej tematiky, keďže zmeny jednotlivých regiónov obsahujú mnoho nepreskúmaných faktov. Je nesporné, že téma podnieti záujemcov na ďalšie skúmania.
Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 2001, 207 p. (Nostra Tempora, 5.)
ISBN: 80-8062-100-4
TARTALOM – OBSAH
NOVÁK VERONIKA: Bevezető
HORVÁTHOVÁ MARGITA: Német betelepítés a Csallóközbe
JOZEF KLAČKA: Horvátok betelepülése Nyugat-Szlovákiába
IVAN MRVA: Felekezeti és politikai népvándorlások a Cseh Korona országaiból Pozsony és Nyitra vármegye területére a 16–19. század folyamán
WEINBERGEROVÁ MÁRIA: Zsidó települések Szlovákia területén
ARNA B. MANN: A csallóközi romák történelméből
NOVÁK VERONIKA: Roma oklevelek és kiváltságlevelek az Esterházy család levéltárában
Dr. TÓTH BÉLA: A Magyar Kamara, telepítések a 18. sz. első harmadában Magyarországon és ami mögöttük van
NAGY HILDEGARDA: A németek betelepítése Diószegre II. József uralkodása idején
KUJBUSNÉ MECSEI ÉVA: Migráció Nyíregyházán 1753–1837 között
NOVÁK VERONIKA: Kivándorlás Mátyusföldről Krassó megyébe
GÁL MARGIT: Az amerikai kivándorlás kezdetei a Galántai és a Vágsellyei járásban
EVA VRABCOVÁ: Az első földreform és a belső kolonizáció a Csallóközben
BUKOVSZKY LÁSZLÓ: A szlovák-magyar lakosságcsere 1946–1948
A kötet digitalizált verziója az intézetünk által működtetett Szlovákiai Magyar Adatbank oldalán érhető el / Digitalizovaná forma titulu je dostupná v našej databáze tu: https://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-konyvek/
További információk
Tömeg | 0.28000000 kg |
---|---|
Brand |
Értékelések
Még nincsenek értékelések.