SIMON ATTILA: Az átmenet bizonytalansága : Az 1918/1919-es impériumváltás Pozsonytól Kassáig
7.00€
Leírás
Az átmenet bizonytalansága : Az 1918/1919-es impériumváltás Pozsonytól Kassáig
„Az év utolsó napján, a csehszlovák hadsereg két tisztje keresett fel, látogatásuk, viselkedésük, hangjuk a legudvariasabb formákat öltötte. Megadták azt a tiszteletet, ami kijár a vendéglátó gazdának, de finoman értésemre adták, hogy ez már nem Magyarország… »vesztett háború és már itt minden a csehszlovákoké«” – írta naplójába Kassa megszállását követően néhány nappal Faragó Ödön színházigazgató, de hasonló sorokat a komáromi, lévai vagy rimaszombati polgárok is papírra vethettek volna. 1918 utolsó és 1919 első napjaiban ugyanis a ma Dél-Szlovákiának nevezett térség, az ott élők legnagyobb döbbenetére csehszlovák megszállás alá került. A jelen kötet elsősorban olyan kérdésekre keresi a választ, hogy a vizsgált régió lakói miként élték meg az őszirózsás forradalom időszakát, hogyan reagáltak a csehszlovák megszállás hírére, miként fogadták a megszállókat, hogyan alakult az új államhatalommal való viszonyuk, vagyis milyen volt az átmenet, amely során Magyarország lakóiból csehszlovák polgárokká váltak.
Neistota prechodu : Štátny prevrat v r. 1918/19 od Bratislavy po Košice
„V poslednom dni roka ma navštívili dvaja dôstojníci československej armády, ich návšteva, správanie a tón mali tie najzdvorilejšiu formu. Dostalo sa mi tej úcty, ktorú si zaslúži hostiteľ, ale nežne mi dali najavo, že to už nie je Maďarsko… »Vojna je stratená, a všetko tu už patrí Čechoslovákom« – zaznamenáva do svojho denníka niekoľko dní po obsadení Košíc riaditeľ divadla, Ödön Faragó. Ale podobné postrehy by mohli mať aj občania Komárna, Levíc alebo Rimavskej Soboty. V posledných dňoch r. 1918 a na začiatku r. 1919 sa totiž oblasť dnes nazývaná južným Slovenskom, na veľké zhrozenie tam žijúcich, padla do československej okupácie. Toto dielo hľadá v prvom rade odpovede na také otázky, ako prežilo obyvateľstvo skúmaného územia tzv. astrovú občiansku revolúciu, ako reagovali na správu o československej okupácie, ako prijímali okupantov, ako sa vyvíjal ich vzťah s novým štátnym útvarom, teda aký bol prechod, počas ktorého sa stali z obyvateľov Maďarska československými občanmi.
Somorja–Budapest, Fórum Kisebbségkutató Intézet–Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2021, 244 p. (Nostra Tempora, 30.)
ISBN 978-80-89978-20-5
TARTALOM – OBSAH
I. Előszó
II. Az utolsó magyar ősz
II.1. A megfáradt ország
II.2. Fény és árnyék. Az őszirózsás forradalom következményei
II.3. A lázadás a „nadrágos emberek” ellen
III. Jönnek a csehek
III.1. Kétségek között, egyedül
III.2. A megszállás
IV. Egyensúly és ellenállás
IV.1. A törékeny egyensúly
IV.2. Komárom nem ébredt fel. Az általános sztrájk
IV.3. A pozsonyi sortűz
V. Az erőszak ideje
V.1. Konfliktusos március
V.2. Sobri Jóska örökében. Internálások Ilavára
V.3. A csehszlovák–magyar háború és a komáromi áttörés
VI. A hivatal és nyelve
VI.1. A hatalomátvétel anatómiája
VI.2. A hivatalnokkérdés
VII. A szimbolikus térfoglalás eszköztára
VII.1. A szimbólumok ereje
VII.2. A betiltott ünnep és következményei. 1919. március 15.
VII.3. Átalakított közterek
VII.4. A lecserélt ünnepek
VIII. A mindennapok nehézségei
VIII.1. Hiánygazdaság
VIII.2. A jancsibankótól a hamis okmánybélyegekig
VIII.3. Megváltozott életkeretek
VIII.4. Sajtóügyek
IX. A vörös Felvidék
IX. 1. Jönnek a vörösök
IX.2. Tanácsuralom a Felvidéken
IX.3. A bolsevik uralom vége
X. A második megszállás
X.1. Jaj a legyőzötteknek
X.2. Tanácsuralom a Felvidéken
X.3. Az átalakítás felgyorsítása
XI. Egy év elteltével
XII. Összegzés helyett
XIII. Források és szakirodalom
XIV. Személynévmutató
XV. Helynévmutató
XVI. Zhrnutie
XVII. Summary
XVIII. A kötetben található képek forrása
További információk
Tömeg | 0.56000000 kg |
---|---|
Brand | Fórum Kisebbségkutató Intézet-Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
A publikáció típusa |
Értékelések
Még nincsenek értékelések.